TITOK

írta: Szebelédi Zsolt ; zenét szerezte: Móczár László


Tudatomnak legmélyén


fellobbant már az űzött homály.


Próbálok szabadulni,


de itt tart lent a bűnös világ.



Álmomnak szép vidékén


minden oly más, gyönyörű a táj.


Lelkem a messzeségben


mégis egymaga áll, szomorúan vár.


-de valamiért-



A láthatár vak peremén mindig látom a fényt.


Csak azt kéne tudni még, hogy szemfényvesztés vagy igaz tény.



A nagy titok, az ott ragyog,


Elérnéd, de nem tudod.


A borzalom országútján, emlékezz rá.


Ha eléred és megéled, a tébolyt lassan megérted,


de addig csak félvakon mész.


Sötétben élsz.



Holt könnyek, halott álmok


tomboló viharral jönnek felém. 


-és a holdsugár-


Megvilágít egy tépett nagy fát,


ágain sok száz öngyilkos remény.


-Jól tudod miért-



De a megváltó gondolat, most is bennünk él.


Mely égő fáklyaként megmutatja, hogy merre a cél.



A nagy titok, az ott ragyog,


Eltűnik, ha ott hagyod.


A borzalom országútján, emlékezz rá.


A lelkedet, a létedet, hidd el ember megmentheted,


de amíg csak félvakon mész,


sötétben élsz.



A láthatár vak peremén mindig látom a fényt.


Csak azt kéne tudnom még, hogy szemfényvesztés vagy igaz tény.



A nagy titok, az ott ragyog,


Eltűnik, ha ott hagyod.


A borzalom országútján, emlékezz rá.


A lelkedet, a létedet, hidd el ember megmentheted,


de amíg csak félvakon mész,


sötétben élsz.